Természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt az Encsi Járási Ügyészség azzal a két férfival szemben, akik múlt év áprilisában részt vettek a Svájcból Magyarországra vándorolt, M237-es jeladóval ellátott farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség szerdán.

A tájékoztatás szerint az elsőrendű vádlott a tíz éves fia felügyeletét a másodrendű vádlottra bízta, hogy vadászni menjenek Hidasnémeti környékére. A vadászat előtt az elsőrendű vádlott odaadta – engedéllyel tartott, működőképes – vadászlőfegyverét gyermekének, annak ellenére, hogy tudta, fia és a másodrendű vádlott sem rendelkezik lőfegyvertartási engedéllyel.

Később a másodrendű vádlott felügyelete alatt álló gyermek Hernádnémeti külterületén lelőtte a 250 ezer forint természetvédelmi értéket képviselő, fokozottan védett állatot, a tetemét a helyszínen hagyták – közölték.

Miután az elsőrendű vádlott ezt megtudta, megkereste az állat tetemét és levágta róla az 1 millió 337 ezer 600 forint értékű jeladót. Azt az elpusztult farkassal együtt gépkocsijába rakta, később a készüléket a Hernád folyóba dobta, majd az állatot ismeretlen helyre szállította, azóta sem került elő.

Az elsőrendű vádlott azzal, hogy lőfegyverét használat céljából odaadta gyermekének a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette. Csakúgy, mint a másodrendű vádlott azzal, hogy a rábízott gyermek felügyeletére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte – olvasható a közleményben.

Az ügyészség az elsőrendű vádlottat természetkárosítás, lőfegyverrel visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint rongálás bűntettével, míg társát természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja. A gyermek az életkorára tekintettel nem vonható felelősségre, az általa elkövetett cselekményért a másodrendű vádlott közvetett tettesként felelhet – írták.

A jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, valamint az elsőrendű vádlottat szemben a vadászati foglalkozás gyakorlásától való végleges eltiltást – közölte a főügyészség.

Indexkép: Pixabay