gazdasági igazgató
KOMETA99 Zrt.
Sztankó Attila az Egyesült Államokban szerezte meg a középiskolai és egyetemi diplomáit és kezdte meg karrierjét. Alapszakon közgazdás-matematikusként végzett, majd MBA képesítést szerzett. 2002- ben költözött haza Magyarországra, ahol különböző iparágakban kontrollerként, majd kontrolling vezetőként dolgozott. Később először bankárként, majd több mint egy évtizeden keresztül kockázati tőkebefektetési szakemberként dolgozott Magyarországon és környező országokban. A Kometához 2019-ben csatlakozott gazdasági igazgatóként, ahol felelős a digitalizációért is.