Dr. habil Kovács Levente

tudományos főmunkatárs

Cég / Intézmény

Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Állattenyésztési Tudományok Intézet, Állattenyésztés-technológiai és Állatjólléti Tanszék

Bemutatkozás

Kutatási területeim közül a szarvasmarha viselkedés-, és stresszélettan, valamint az állatjóllét kapcsolódik leginkább a precíziós állattartáshoz. Vizsgálataim során főként nem minimálisan invazív módszerekre hagyatkozom, mint pl. a szívritmus-változékonyság és a komplex fekvési és kérődzési viselkedés mérése, valamint kortizol koncentrációk meghatározása nyálból, szőrből vagy bélsárból. A technológiából és környezetből adódó stressz hatásainak és csökkentési lehetőségeinek vizsgálata éppúgy munkám része, mint a klímaváltozás következtében egyre gyakoribb hőstressz felismerését, és az egyes lázzal/elfekvéssel járó betegségek korai detektálását célzó BigData-alapuló döntéstámogató rendszerek fejlesztésében való részvétel. Precíziós állattenyésztési témájú projektjeim során az ellés- és a nehézellés előrejelzésében és az újszülött borjak életképességének növelésére irányuló protokollok kidolgozásában értem el sikereket. Jóllehet, kutatásaim főként a tejelő szarvasmarhákra összpontosítanak, nemrég részt vettem egy szívritmus-változékonyság paraméterek mérésén alapuló edzéstervező szoftver fejlesztésében, amelyet sport- és versenyló trénerek és tulajdonosok számára alkottunk meg.