Dr. Domonkos Zsolt

Cég / Intézmény

Dan Slovakia Agrar a.s.

Bemutatkozás

Óvári gazdász, doktori fokozatát is a mosonmagyaróvári – akkor már Széchenyi István Egyetem Kara-ként működő – doktoriskolában szerezte. A Dan Slovakia Agrar a.s. cégcsoport növénytermesztési ágazat kutatásért és fejlesztésért felelős vezetője, ahol mintegy 11 ezer hektáron folytatnak szántóföldi növénytermesztést. 2023-tól a precíziós gazdálkodási szemléletet elsajátítva a vállalatcsoport agrár-digitalizációjáért is felelős. A DSA a.s. cégcsoport alapjai 2001-ben kerültek lefektetésre. A korábbi – rossz állapotban lévő – állami gazdaság megvásárlásával, majd annak tudatos fejlesztésével mára a cégcsoport az egyik legnagyobb szlovákiai agrárvállalkozás lett, ami 11.500 anyakoca nevelésével foglalkozik, valamint közel 11.000 hektár területen folytat szántóföldi növénytermesztést. A mintegy 250 munkavállaló közös célja, hogy az élelmiszertermelés valamint a takarmányelőállítás során a legmagasabb minőségben és a mindenkori legmagasabb színvonalon lássák el feladatukat. A DSA a.s. cégcsoporton belül a 2020-as évek elején alakult az Agro Project s.r.o. az ökológiai növénytermesztés megvalósítására. A növénytermesztési ágazat a 2023-as évben kezdte el a precíziós gazdálkodási szemlélet alapján az agrárdigitalizációban rejlő lehetőségek kihasználását, a technológiai átállás bevezetését, szem előtt tartva a környezet megóvásának igényét is.